Nagykanizsai Izzó SE
Nagykanizsai Izzó SE
Menü
     
Férfi felnőtt
     
Férfi junior
     
OSB fiú
     
OSB leány
     
Utánpótlás
     
Linkek
     
Hírek
Hírek : Nem sikerült a kettős győzelem

Nem sikerült a kettős győzelem

  2009.09.13. 09:27

Felnőtt csapatunk nem tudta behúzni a 3 pontot, míg ifistáink magabiztos győzelmet arattak.


Körülbelül 100 néző volt kíváncsi a kanizsai férficsapat idénykezdő mérkőzésére, de így is a pápai szurkolók voltak a hangosabbak, ami biztos nem hatott jól játékosainkra. A mérkőzés egy 27-27-es döntetlennel zárult, aminek leginkább a pápaiak nem örültek, hiszen szinte végig nyomás alatt tartották csapatunkat. A mieink közül kiemelkedett Baranyai Norbert és Zsupek Tamás játéka.
Az ifisták magabiztosan 28-11-es győzelemmel zárták az első fordulót. Az egész csapat remek teljesítményt nyújtott, habár a mérkőzés elején akadtak gondjaik, de ezen sikeresen túlléptek a fiatalok. A csapatból kiemelkedő játékot nyújtott Répási Szilveszter és a kapus Horváth Ákos.

A következő forduló 2 hét múlva lesz, hiszen a Szombathely és a Várpalota együttesét kizárták a bajnokságból, mert nem tudtak fijúsági csapatot kiállítani. Legközelebb ismét hazai pályán a Győrújbarát együttesét fogadjuk.

     
Előző forduló

Eredmények

 

     
Versenynaptár
2025. Július
HKSCPSV
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
<<   >>
     
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     

Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!