Nagykanizsai Izzó SE
Nagykanizsai Izzó SE
Menü
     
Férfi felnőtt
     
Férfi junior
     
OSB fiú
     
OSB leány
     
Utánpótlás
     
Linkek
     
Hírek
Hírek : NBII 22. forduló

NBII 22. forduló

  2014.05.19. 19:32

Véget ért a 2013-2014-es bajnoki évad. Részletek az alábbiakban.


NBII férfi felnőtt bajnokság (a Kanizsa TV tudósítása)

Összességében ez évad is tartogatott szoros meccseket, de aki figyelemmel követte a fordulókat, joggal állíthatja, az utolsó mérkőzés minden korábbinál izgalmasabbra sikeredett.
A pontvadászat miatt mindkét csapat nagy elvárásokkal vágott bele a játékba: a magabiztos Kiskunhalas számára a bronzérem volt a tét, az Izzó pedig a hatodik helyért küzdött.
Noha a hazai csapat rögtön az első percben magához ragadta a vezetést, arra azonnal meg is érkezett a halasi válasz. Három gólnélküli percet követően két találattal növelte dr. Woth Péter csapata az előnyét, a továbbiakban 1-2 gólos különbséggel fej-fej mellett haladt a két egység. A 11. percben már 5-7-et mutatott az eredményjelző a vendégek javára, a 22.-ben 10-13 volt az állás. Az első félidő az Izzó felzárkózása után 15-16-tal zárult. A szünet után sem lazult a csapatok diktálta iram, a 10. percben 20-20 gólnál tartott a Kiskunhalas és az Izzó. A játékrész közepén Tóth Ákost Dencs Balázs váltotta a kapuban. A 15. perc (22-22) után az Izzó szép lassan megkezdte az előre menetelést: a 26. percben 27-24-re vezettünk, de a szurkolók még ekkor sem nyugodhattak meg, sőt, két kétpercest osztottak ki a játékvezetők: de a pályán maradt izzósok: Füle, Kovács, Kiss és Musits állta a sarat. A 28. percben lett újra teljes a csapat, ekkor 28-25 volt az állás, amit Sziva koronázott meg büntetőből értékesített góljával, így az Izzó végül 29-25-re nyert.

Musits Ferenc elnök szerint az évad egyik legkeményebb csatájának lehettek szemtanúi azok, akik ellátogattak a Zsigmondy-csarnokba. A játékvezetők szigorúan mérték mind a két csapatot, amely sok esetben parázs vitára adott okot - a bírákat a meccs végén külön kellett kikísérni.
Dr. Woth Péter edző szerint az izzósokat az első félidőben inkább a szívük vezette, mint a higgadt taktika, ennek eredménye, hogy több kapura lövés fát ért, de a csapatnak sikerült elérnie a célját, és megszerezte a tabella 6. helyét Csató, Füle, Kiss, Kovács, Musits, Sziva és Zsigmond találataival.

A 2013/2014-es bajnoki évad tabellája a következőképp fest:

 
  Csapat J. Gy. D. V. Dob. Kap. P.
1. Rinyamenti KC 22 21 0 1 712 557 42
2. Kalocsai KC 22 18 0 4 735 575 36
3. Mecsek Takarék SE 22 14 0 8 680 619 28
4. MKP Siklós KC 22 13 1 8 642 614 27
5. Kiskunhalasi UKSC 22 13 0 9 608 590 26
6. Izzó SE 22 12 0 10 635 688 24
7. Szigetvári KSE 22 11 0 11 622 595 22
8. Kiskőrös KSK 22 9 0 13 613 642 18
9. Kiskunmajsai SE 22 8 1 13 633 679 17
10. Hőgyész SC 22 7 0 15 625 661 14
11. Simontornya KK 22 3 0 19 545 720 6
12. PTE PEAC 22 2 0 20 596 706 3*

Az évad góllövő listáján Kiss Gergely a 12. helyen áll, 107 góllal; 26. Füle Csaba 74 góllal és 38. Zsigmond Gergely 68 góllal.



NBII férfi junior bajnokság

A junior csapat a szombati, utolsó fordulót követően a tabella 10. helyén landolt, 8 ponttal. A Kiskunhalas második helyen tanyázó junior egysége már az első félidőben is magabiztosan uralta a pályát, a jelzéskor 9-15 volt az állás. Agólzáporos második félidőben tovább növelték előnyüket a vendégek, a meccs végül 23-37-tel zárult.

Gratulálunk mindkét csapatnak az évadban nyújtott teljesítményükért!

     
Előző forduló

Eredmények

 

     
Versenynaptár
2025. November
HKSCPSV
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
06
<<   >>
     
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     

Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.